Fájdalomkezelési programok Pszichológiai Ambulanciánkon
Csoportterápiás kezelés gerincbetegek számára
Csoportanalitikus szemléletű pszichoterápiás csoport indul gerincbetegek számára az Országos Gerincgyógyászati Központ Pszichológiai Ambulanciáján, mely társadalombiztosítási alapon igénybe vehető.
A folyamatosan vagy időszakosan jelentkező fájdalom jelentős érzelmi teherrel jár, amely sokrétű hatással van mindennapi életünkre, kapcsolatainkra. Ma már jól ismert tény, hogy a hétköznapi élet feszültségei és konfliktusai – különösen a kapcsolati feszültségek – képesek a fájdalomtünetet provokálni, erősíteni és fenntartani. Az összefüggés fordítva is igaz: a fájdalommal való együttélés feszültséggel terheli meg kapcsolatainkat. A csoport célja saját magunk és a fenti összefüggések mélyebb megértése által a gerincbetegség ellenére – vagy sokkal inkább azzal együtt – egy harmonikusabb, jobb minőségű élet elérése.
A csoport indulásától fogva folyamatos, abban a tagok addig vesznek részt, amíg azt hasznosnak érzik maguk számára. Új tagokat a maximális létszám eléréséig, illetve egy-egy tag távozása után tudunk befogadni.
Kinek javasoljuk a jelentkezést
- aki szeretné jobban megismerni, milyen hatással van a gerincbetegség életére, és ezen miképpen tud pozitív irányba változtatni
- aki a fájdalom miatt problémát észlel fontos kapcsolataiban (család, baráti és munkahelyi kapcsolatok), illetve életvitelében
- aki úgy érzi, a betegség miatt túl sok vagy túl kevés figyelemben részesül, esetleg „meg nem értve” érzi magát
- aki tudja vállalni a csoporton való rendszeres részvételt
- aki képes rá, vagy meg akarja tanulni, hogy érzéseiről, nehézségeiről mások előtt beszéljen, és mások érzéseire reagáljon
Részletek
A csoport az alábbi keretek mentén találkozik:
Dátumok: keddenként 13.30-15.00 között (90 perc)
Helyszín: Országos Gerincgyógyászati Központ Pszichológiai ambulancia, 1126 Budapest, Királyhágó út 1-3, 1. emelet (az ambulancia csoportszobája)
Díjazás: a csoport közfinanszírozott ellátás keretei között működik, a részvételhez csupán érvényes TAJ-ra van szükség
Maximális létszám: 8 fő
Pandémiás szempontok: a csoporton tünetmentesen, érvényes védettségi igazolvánnyal lehet részt venni
A program vezetője: Bolczár Szabolcs klinikai szakpszichológus, csoportanalitikus jelölt és Bezzeg Dobrotka Katinka klinikai szakpszichológus-jelölt. Szakmai szupervíziót a CSAKIT pszichoterápiás egyesület kiképző pszichoterapeutája biztosítja.
Jelentkezés: e-mailen, rövid motivációs levél (a csoportba való jelentkezés oka) mellékletével a szabolcs.bolczar@bhc.hu címen. A jelentkezést követően a megadott elérhetőségen kollégánk felveszi önnel a kapcsolatot, és időpontot egyeztet a tájékozódó beszélgetésre.
Pszichoterápiás program mozgásszervi- vagy fájdalompanaszokkal élőknek
TB finanszírozott időhatáros/ rövid pszichodinamikus szemléletű pszichoterápiás programunkba olyan páciensek jelentkezését várjuk, akik mozgásszervi- vagy fájdalompanaszaikat összefüggésbe hozzák érzelmi megterhelésekkel, szorongásos vagy enyhe hangulati problémával, kapcsolati konfliktusokkal. A közfinanszírozott programban való részvétel előfeltétele pszichoterápiás kivizsgálás, valamint pszichiátriai szakorvosi vizsgálat, melyet ambulanciánkon megszervezünk.
Helyszín: Országos Gerincgyógyászati Központ Pszichológiai Ambulancia, 1126, Budapest Királyhágó u. 1-3.
Időpont: a programba kapacitástól függően tudjuk a jelentkezőket kezelésbe vonni – a jelentkezés sorrendjében várólistára lehet számítani. A kezelés heti rendszerességgel, alkalmanként 50 perces pszichoterápiás ülések formájában történik.
A program vezetője: Stoll Dániel Péter klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Bolczár Szabolcs klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta-jelölt.
A terápiás ülésekről videofelvétel készül, minőségbiztosítási és ellátásfejlesztési céllal, mely felhasználási megkötésekről, korlátozásokról a résztvevő nyilatkozatot tölt ki.
Jelentkezés: a személyes motiváció és a probléma írásos bemutatásával lehetséges, alábbi e-mail címen: daniel.stoll@bhc.hu